Rájöttem, lehet abban valami, hogy némelyek ódzkodnak a macskáktól. Még épp csak pislákolt a hajnal, amikor végigosontam a nappalin, de már beszűrődött annyi fény, hogy lássam, ahogy az egyik tágra nyílt szemmel, a kosár szélébe kapaszkodva, szinte ugrásra készen lesi a lépteimet. Rögtön megjelent előttem a kép, amint egy szemvillanásnyi idő alatt ráugrik a bokámra kiélezett körmeivel, a másik elém fut, hogy lépni se tudjak, s miközben elterülök a földön a harmadik a hajamba gabalyodva torkon ragad, a maradék kettő pedig boldogan pisili le a nemrég kitisztított, hófehér szőnyeget...
Az agyamra mennek.
